·        Lee! – kiáltotta Betty és megállt.

·        Szia édesem!

·        Hát te mit keresel itt? – kérdezte Betty.

·        Hát melegebb fogadtatára számítottam. Hát nem örülsz nekem? – kérdezte Lee.

·        Hogyne örülnék neki, te butus, csak meglepödtem! Hát betartottad a szavad… félig! – mondta Betty és megcsókolta Leet.

·        Hogy érted azt, hogy félig? – kérdezte.

·        Hát úgy, hogy egyszer sem hívtál fel! – mondta Betty.

·        Jaj, sajna nem tudtuk. A menedzserünk igen ideges volt, hogy nem jártunk be próbákra, helyete csajoztunk, Ezért nem engedte, hogy telefonáljunk! Mint a dedóban! –mondta Lee.

·        Na jó, akkor ezt elnézem neked. Örülök, hogy végre itt vagy! – mondta Betty, aki felhötlenül boldog volt.

·        Igen, és a srácokkal közösen vettünk egy lakást! Most2 hónaig szabin vagyunk, tehát idönk lesz rátok annyi,mint a tenger! – mondta Lee.

·        De jó! Hát ennek nagyon örülök, komolyan! – mondta Betty.

·        Akkor jó! Gyere kocogjunk továbbJ - mondta Lee, majd tovább kocogott Bettyvel. Dia éppen bevásárolt a csajoknak. Szeretett volna venni üdítöt, de annyira magasan volt, hogy nem érte el. Àgaskodott, ágaskodott, de sehogyan se érte el az üdítöt. Mire végre odament valaki és segített neki, leemelte neki a kólát. A lány éppen meg akarta köszönne a segítséget, de ehelyett leejtette az üdítöt, ami szétdurrant a földön és beterítette öt is és a férfit is.

·        Antony! – kiáltotta Dia.

·        Na mi a baj? Nézd meg hogy nézünk ki! – mondta mosolyogva a srác.

·        Jaj, ne harizz! De annyira meglepödtem! – mondta Dia.

·        Semmi baj, neked elnézem! – mondta. Majd gyorsan odaszaladt a bolt takarítónöje és felmosta az üdítöt, amit a lány kiejtett a kezéböl.

·        Köszönöm! Ès meddig lesztek itt velünk? – kérdezte Dia.

·        Két hónapig biztos! Ugyanis szabin vagyunk, és képzeld vettünk egy házat mi is, hogy közel legyünk hozzátok. – újságolta el Antony.

·        De jó, egyre jobb lesz a napom. De gyorsan vásároljunk be, mert ránk ragad az üditö. – mondta Dia. Gyorsan bevásároltak. A fiúk mind a négyen elmentek a frissen vásárolt lakásukba, és a lányok is haza vették az irányt. Otthon mindenki nagyon örült, hogy a srácok elökerültek, csak Anett nem:

·        Jaj, Ducnannak is most kellett elökerülnie! – mondta Anett.

·        Na miért, mi történt? – kérdezte Szandra.

·        Meglátott engem Àdámmal és megfenyegette, hogy úgy is ö szerez meg engem! – mondta Anett.

·        Na igen, Duncan beléd van zúgva és tuti, hogy keményen fog küzdeni érted! – mondta Szandra.

·        Bizony, szóval kössétek fel a nacit! – mondta Dia.

·        De én nem akarom, hogy küzdjön értem! – mondta Anett.

·        Tudod ki hiszi ezt el! Igen is akarod Duncant és azért vagy Àdámmal, mert lemondtál Duncanról, mert azt hitted nem fog vissza jönni! – mondta Betty.

·        Nem igaz! Szeretem Àdámot, és ha nem hiszed el, akkor az a te bajod! – mondta Anett és megsértödve felment a szobályába.

·        Jaj, nem kellett volna ezt! Rátapintottál a gyengepontjára! Ducncant imádja, ezt mindenki tudja, de hagyni kell, hogy had tegye azt, amit jónak lát! – mondta Dia.

·        Tudom, tényleg kemény voltam, de ha nem mondjuk meg neki, hogy mit gondolunk, akkor azt hiszi nem törödünk vele! – mondta Betty.

·        Most már mindegy! Majd kialszik a haragja, csak meg kell nyugodnia. De az tény, hogy mindenki tudja, hogy akármilyen kemény lesz a harc Anettért, biztos, hogy Duncan nyer! – mondta Szandra…..