Mikor már késő este lett, mind a 8-an hazamentek. A srácok ismét ott aludtak a lányoknál, de lehetséges, hogy utoljára…

·        Hát az utolsó esténk így közösen! – mondta Dia.

·        1 hónapig, sajnos igen! De megígérjük, visszajövünk! – mondta Lee.

·        Reméljük is! – mondta Anett. De annyira késő lett, hogy mindenki elment lefeküdni aludni. Mindenki szólt egymáshoz elalvás előtt pár kedves szót:

·        Nem is tudom, hogy hogyan is köszönjem meg azt, amit értünk tettetek! – mondta Antony.

·        Nem kell megköszönnöd! Inkább mi tartozunk nektek köszönettel, hogy leálltatok velünk beszélgetni! – mondta Dia.

·        Na, ezt hogy érted? – kérdezett vissza Ant.

·        Hát ti híresek vagytok, meg minden! Mi meg csak… - kezdte el, de a srác nem engedte, hogy befejezze.

·        Ne is folytasd! Az egy dolog, hogy híresek vagyunk, de azokkal állunk le beszélgetni, akikkel akarunk és attól ti még ugyanolyan emberek vagytok, mint mi! – mondta Antony.

·        Igazad van! Na, de aludjunk, mert holnap hosszú utatok lesz! – mondta Dia. Megcsókolták egymást és elaludtak. Közben Lee is megköszönte a szép napokat Bettynek:

·        Nagyon meg szeretném köszönni a szép napokat, amiket együtt töltöttünk el. – hálálkodott Lee.

·        Én is nagyon örülök, hogy közelebbről is megismertelek! – mondta Betty.

·        Nagyon kedves és kivételesen rendes lány vagy! – mondta Lee.

·        Köszönöm! – mondta Betty, aki elpirult a bókok hallatán, majd így folytatta: - Igent mondok neked! – folytatta Betty.

·        Mire mondasz igent? – kérdezte a srác.

·        Hát arra, hogy a barátnőd legyek, vagy már nem áll ez az ajánlat? – kérdezte a lány.

·        De… csak megleptél, hiszen nem olyan rég még… - kezdte el Lee, de Betty nem hagyta befejezni és megcsókolta Leet. Nagyon be voltak egymásra indulva és innentől az ő esetüket a fantáziátokra bízom! Simon és Szandra tudtak a legnehezebben elaludni, ugyanis annyira belezúgtak egymásba, hogy nem tudtak elszakadni egymástól:

·        Jaj, nem akarom, hogy elmenj! – mondta Szandra.

·        Én sem hagylak könnyen itt téged, ezt jobb ha tőlem tudod! – mondta Simon.

·        Akkor jó, de ugye mindennap felhívsz majd engem? – kérdezte Szandra.

·        Persze, de azért te is hívhatsz majd engem! – mondta Simon.

·        Még szép, hogy hívni foglak! Jaj, nem is tudom mi lesz velem nélküled egy hónapig! – mondta Szandra.

·        Nyugi, ki fogod bírni és csak szólok, hogy sokszor nézz tévét, mert lehet, hogy benne leszünk! – mondta Sy: - De kicsim már aludni kéne, mert nem tudok majd holnap felkelni! – mondta Sy.

·        Jól van, nagyon fogsz nekem hiányozni! – mondta Szandra. Megcsókolta Simont, majd elaludt.

·        Te is fogsz nekem! – mondta és ő is elaludt! Közben Anett és Duncan csak feküdtek egymás mellet, de egyikük sem tudta mit is mondjon a másiknak. Majd Anett megtörte a csendet:

·        Nagyon köszönöm a gyűrűt, nem is tudom, hogyan köszönjem meg! Nem kellett volna! – mondta Anett, közben az ujján ékeskedő gyűrűt bámulta.

·        De, nagyon szerettem volna, ha hagyok ott neked valami olyan dolgot, ami rám emlékeztet majd, amíg nem leszek! – mondta Duncan.

·        Jaj, nagyon köszönöm. Hiányozni fogsz! – mondta Anett és Duncan magához húzta, hogy átölelje. Te is nagyon fogsz hiányozni! – mondta neki, majd pár perces beszélgetés után ők is álomra hajtották a fejüket…